Keresés

… Jedlik Napok Egyszer volt… Minden Jedlik-hét kezdetén, amikor belépünk az iskolába, érezzük, hogy valami van a … Örkény István egyperces novellájából és elfoglalta a porta melletti helyét, ahol bár telefonálni nem tudtunk, de … A szomorú vígoperát, mely majdnem tragédiába fulladt, a 9.A társulatának és rendezőjüknek – szintén Horváth …

… és fényképes igazolványt . Az épületbe való belépéskor kötelező a kézfertőtlenítő használata és a … mérés, az itt tartózkodás ideje alatt pedig az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. A maszkot kizárólag … A vizsga időtartama magyar nyelv: 10:00-10:45, matematika: 11:00-11:45. Használható segédeszközök Az írásbeli vizsga …

… Informatika tagozat Az iskolánkba jelentkező tanulók körében a … emelt szintű képzésben vesznek részt, 9-12. évfolyamon rendre heti 4-4-4-4 órában tanulják a tantárgyat, 2020 óta … nem csak használnák, hanem bővítenék is a világhálót saját oldalaikkal, és a középiskola után mérnöki területen …

… Tábori kísérletek 2014.07.16. Tábori kísérletek, Nagykanizsa (ízelítő) … 2014.07.16. Tábori kísérletek, Nagykanizsa (ízelítő) …

… László: Nukleáris és vegyi katasztrófa védelem - mobil labor Felvétel időpontja k, 11/18/2014 - 01:00 Csuk László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársa tartott …

… Härtlein Károly és Róka András a Jedlik Laborban Felvétel időpontja szo, 10/18/2014 - 02:00 2014. október 18-án szakmai napot tartottunk a szeptemberben átadott Természettudományi Laboratóriumunkban, ahol Härtlein Károly (BME) és Dr. Róka …

… Évzáró Felvétel időpontja cs, 06/18/2015 - 19:00 Igazgató úr június 18-án zárta le a 2014/2015-ös tanévet. … Igazgató úr június 18-án zárta le a 2014/2015-ös tanévet. …

… teljes Szózat elszavalásával folytatódott. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és … otthont az esemény központi rendezvényének. Jordán Tamás felkészítésével és vezényletével több száz … Gézaminiszterelnöki főtanácsadó kezdeményezésére 2014-ben egy hosszú távú program indult útjára, melynek …

… csak az elküldött értesítő alapján indítsa el! Lemondásra 10 óráig van lehetőség. Bereczki Tímea, szervezési koordinátor 70/451-9004 [email protected] Dobozos Rendeléshez …

…  INTEReST „Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning” (A … a hatékony természettudományos oktatásért és tanulásért) Koordinátor iskola:  Jedlik Ányos Gimnázium Partneriskolák: … Gimnázium: 27.196 Euro (8,8 millió HUF) Értékelés:  89,5 /100 pont (62 Magyarországon beadott pályázatból 36 kapott …

… Matematika előadás 2016. december 7-én, szerdán 12:30-kor Ágoston István, az ELTE TTK Algebra és Számelmélet … tájékoztatót minden érdeklődőnek. Az előadás címe: Zrínyi Ilona, Artúr király és William Burnside Avagy: Egy egyszerű … feladat Galéria … 2016. december 7-én, szerdán 12:30-kor Ágoston István, az ELTE TTK Algebra és Számelmélet …

… Természettudományi labor 2014. szeptember 8-án átadták iskolánk mintegy 300 millió … nem csupán a jedlikes diákok munkáját segíti. A kerület 10 általános iskolájából fogadjuk a kísérletező kedvű …

… Irány az Erkel Színház 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában … kivételes élményt!                      Szalai Anna 11.A … 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában …

… ami jel: tanulni kell, szeretni kell." (Nemes Nagy Ágnes) 2014. szeptember 1-jén tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a 11.B osztály műsorával és a 8.A osztály három tanulójának, Kiss Angelikának, … 1-jén tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a 11.B osztály műsorával és a 8.A osztály három tanulójának, Kiss Angelikának, …

… Bolyai csapatverseny 2014. október 17-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendeztük …