Csepel és szomszédos kerületeinek középiskolái mellett a mi iskolánk is kiállított az ÁMK-ban rendezett III. Továbbtanulási Börzén.
A 70 éves Jedlik Ányos Gimnázium a november 12-13-án megtartott rendezvény megnyitó ünnepségének díszvendége lehetett. Ebből az alkalomból a 10. A osztály diákjai Horváth Zsuzsanna tanárnő vezetésével nagysikerű bemutatkozó műsort állítottak össze. Az igazán szellemes, ötletes előadásban gitárral kísért zenei rész, kémiai kísérlet, piaci, családi és iskolai jelenetek váltották egymást a közönség nagy tetszésére. Kiállításunk is számos érdeklődőt vonzott, diákok, tanárok és szülők tájékozódhattak iskolánk sokoldalú tevékenységéről, a következő tanév beiskolázási tudnivalóiról.