November 7-én került sor a Jedlik iránt érdeklődő negyedik évfolyamosok számára szervezett felvételi játszóházra. Hagyomány szerint a program megvalósításáért a 8.A osztály felelt. A játszóházra érkező, száz főnél is több kisdiákot egy nyolc állomásból álló játékos kalandozáson kísérték végig tanulóink. A kihívások próbára tették a gyerekek kézügyességét, versenyszellemét, logikai képességeit és Jedlik Ányosról való tudását is. Volt kézműveskedés, japán foci, villámkvíz, metanolrakéta…, megannyi játékos megmérettetés. Közben a kis csapatok természetesen megismerkedhettek gyönyörű épületünkkel és általános benyomásokat szerezhettek a gimnáziumi életről - a diákhagyományoktól kezdve a Túró Rudi-automatán keresztül, a tanuláson át, a jedlikes diákok és tanárok barátságos természetéig. A kétórás program során a nyolcadikosok önfeledten kalauzolták és szórakoztatták a sok csillogó szemű negyedikest - talán leendő iskolatársaikat, akiknek – bízunk benne – hosszan tartó élményt jelentett ez a délután.
A fotókat Császka Balázs (8.A) készítette.