Látogatás a Paksi Atomerőműben

2024. október 14-én a 12. évfolyam fizika fakultációs diákjai (kiegészülve néhány kémia fakultációs érdeklődővel) látogatást tettek a Paksi Atomerőműben Cynolter Ágnes tanárnő, valamint Radnai Tamás és Kékesi Attila tanár urak kíséretében.

Az alábbiakban Bakos Luca, Szabó Deli Gergő és Tiefenbeck Kristóf 12.B osztályos tanulók beszámolóját olvashatják az eseményről, valamint a látogatáson készült képekből tekinthetnek meg egy válogatást.

A látogatás napján korán keltünk, mert a busz már reggel 6-kor az iskola előtt várt minket, hogy a program 8 órás kezdőidőpontjára leérjünk Paksra. Érkezés után először a látogatóközpontot tekintettük meg, ahol túravezetőnk végigkalauzolt minket egy interaktív kiállításon, melynek során egy általános bevezetést tartott a Paksi Atomerőmű működéséről és szerepéről a magyar villamosenergia-termelésben. Például megtudtuk, hogy mikor épült, hány blokkal rendelkezik, mekkora teljesítményre képes, pontosan milyen részekből áll és hogyan működik, valamint hogy milyen fejlesztési tervek vannak a jövőre nézve Pakson.

Az érdekes előadás után, egy biztonsági ellenőrzést követően megkaptuk sisakjainkat, és az erőmű üzemi területe felé vettük az irányt. Először a 4-es rekatorblokkvezénylőt tekinthettük meg, ahol élőben láthattuk, ahogy az operátorok a reaktort irányították. Sok érdekességet hallhattunk, megtudtuk például, hogy milyen sok tanulás áll egy operátor háta mögött, mielőtt rábízzák a reaktor felügyeletét. A túravezetőnk ennél a pontnál beszélt Paks 2-ről, mivel innen ráláttunk az építkezésre. Továbbhaladva a turbinacsarnok felé vettük az irányt, ahol az áramtermelés folyik. Itt nem sokat beszélgettünk, mivel rettentő hangosak voltak ezek a berendezések, csakis fülvédővel mehettünk be, de így is érdekes volt testközelből látni mindezt.

Ezt követően utunk legérdekesebb része következett. Teljes pompájában megnézhettük a 3-as és 4-es reaktort. A reaktorcsarnokba bemenni érthető okokból nem lehetett, ám egy látogatófolyosó ablakain keresztül láthattuk az ellenőrzött területen dolgozókat és az ott lévő berendezéseket. Elmondták például, hogyan cserélik az elhasznált fűtőelemeket és hogyan tartják karban a sugárzásveszélyes területeket. Ezután látogatásunk a végéhez ért, így egy csoportkép készítése után a busz felé vettük az irányt. Jó élményekkel és sok ismerettel gazdagodva indultunk haza.

A látogatás költségeit az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. finanszírozta, ezúton is köszönjük nekik nagyvonalú támogatásukat.