Amikor tegnap reggel megérkeztünk az iskolába, még nem tudtuk, hogy valaki közülünk már soha többet nem jöhet ide. A 11. A osztályban Keller Dani padja üresen maradt. Halálának híre mélyen megrendített mindenkit. Egy fiatal élet megszűnése a legnagyobb minden tragédia közül, mert természetellenes, mert nem lenne szabad elmennie annak, aki még csak most kezdett el élni. Értetlenül és mély döbbenettel keressük az okokat, amik ide vezettek. Mert nem tudjuk felfogni, hogy egy életerős, egészséges 17 éves fiatalember elalszik és nem ébred fel többet.
Alig több mint egy hét telt el a szalagavató bál óta. Dani az osztályával szerepelt a 12.-eseknek szóló műsorban. A búcsúzásról énekeltek, arról, hogy hamarosan más utak várnak az elmenőkre, el kell válni egymástól.
„Lehet számtalan hely,
ami szebb és jobb a mi Földünknél.
Lehet, létezik ő is, aki többre képes az embernél.
Egyszer ismeretlen távolba vágyom,
máskor megriaszt egy álom,
hogy a hang,
hogy a csend,
hogy a fény,
hogy a tűz,
már nem vigyáz e cseppnyi földre,
s el kell mennünk mindörökre.”
Nem így gondoltuk, nem így akartuk. Nem erről az útról volt szó! Nem tudtuk, hogy az ott ejtett meghatott örömkönnyek hamarosan a gyász könnyei lesznek.
Kedves Dani! Szeretnénk hinni, hogy megérkeztél a „Zengő Fényországba”, és ott van az is, aki többre képes az embernél.
Ha most itt lennél, alighanem türelmetlen mosollyal rám néznél, és azt mondanád: „Hagyjuk már ezt, Tanárnő!”. De nem vagy itt, és hiányzol. Azoknak, akik nem ismertek, csak egy srác voltál valamelyik osztályból, de nekünk a kedvesen flegma, bevállalós, szakadt farmeres Dani. A Dani! Aki csak egy van. Aki csak egy volt.
2019. január 23.