Megrendülten tudatjuk, hogy Takács Attila tanár úr csütörtök este tragikus hirtelenséggel elhunyt. Délután rosszul lett az iskolában, mentő szállította kórházba. Sajnos már ott sem tudtak segíteni.
Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle:
Takács Attila 1980-ban érettségizett a Jedlik Ányos Gimnáziumban. Két évvel később már matematika és számítástechnika szakkört tartott iskolánkban, 1984-től pedig főállású matematika, fizika, számítástechnika szakos tanárként oktatta-nevelte a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt.
1990-ben indította el kollégájával az informatika tagozatot, mely azóta is az egyik legnépszerűbb képzési forma a Jedlikben. Két évvel később megalapították a Jedlik Oktatási Stúdiót, mely 28 évig informatikai felnőttoktatással, oktatási segédanyag és digitális tananyag fejlesztésével, tankönyv-és szakkönyvkiadással, oktatási rendezvények szervezésével és lebonyolításával foglalkozott. A kiadott könyveknek gyakran szerzője, szerkesztője, lektora is volt, legbüszkébb az „Informatika szóbeli érettségi közép-és emelt szinten” című tankönyvre.
1993-tól ügyvezetőként számítástechnikai szaküzletet és szervizt működtetett az iskola alagsorában. 1995-ben indította el a Microsoft és az iskola szakmai együttműködését, az MSIskola programot. Ennek keretében az iskola kipróbálhatta a Microsoft által fejlesztett programokat, az informatika tanárok akkreditált továbbképzéseken és tanfolyamokon vehettek részt. Számtalan szakmai előadást tartott továbbképzéseken és konferenciákon. Emelt és középszinten érettségiztette a diákokat, felkészítő tanárként különböző informatika versenyek sikeres szereplései fűződnek nevéhez. Elnöki feladatokat látott el OKJ vizsgákon, részt vett az ECDL vizsgákra való felkészítésben és vizsgáztatásban.
Közel húsz évig vezette az iskolai informatika munkaközösséget, 2014 óta kerületi munkaközösség-vezető. Laborvezetőként részt vett az Öveges labor tervezésének, kivitelezésének koordinálásában, a pedagógusok képzésének szervezésében, a partneriskolák látogatásának beosztásában. Oktatási szakértőként, kurátorként segítette a Soros Alapítvány működését, elnökként irányította a Jedlik Alapítvány kuratóriumát.
Számtalan oklevél és elismerés birtokosa nemzetközi és hazai programokban való részvételéért, Miniszteri dicséretet kapott az informatika tagozat elindításáért, elnyerte a MOL Alapítvány Mester M díját, munkásságát a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tarján-emlékéremmel ismerte el.
Attila (Takacsa) halálával elveszítettünk egy igaz barátot és kollégát.
Olyan embert ismerhettünk személyében, akire bármikor számíthattunk, aki a humorával és izgalmas anekdotáival mindig meg tudta mosolyogtatni az embereket. Ha egy bajba jutott barátról, kollégáról, diákról volt szó, Attila megjelent és segített. Önzetlenül, őszintén tudta támogatni a környezetét minden módon, ahogyan azt egy ember meg tudja tenni.
Az iskolai élet meghatározó alakja, motorja volt. Csodáltuk személyében azt is, hogy Ő az életről nem csupán ábrándozott, hanem meg is merte élni annak minden pillanatát. Küzdött álmai megvalósításáért, addig nem állt meg, amíg el nem érte a kitűzött célját.
Takacsa egy igazi egyéniség volt. Hatalmas űrt hagy maga után, hiányozni fog mindannyiunk életéből. Egyik kedvenc számából idézve:
„...Égre nézek, rózsafüzér a kezemben,
Mondták páran már: sohasem felednek,
És ha nem leszek, akkor is szeretnek!”
Nyugodj békében, kedves barátunk, kollégánk!
„Szólj rám, ha egyszer véletlen
Összefutnánk egy másik Életben!”
Leipoldné Fekete Katalin a szülők nevében búcsúztatja Takács tanár urat:
Mély megrendüléssel és nagyon nagy szomorúsággal olvastuk a fájdalmas hírt.
Mi, szülők is nagyon szerettük a Tanár Urat.
Sok szép emlék kötődik hozzá - azon túl, hogy informatikát tanított, az osztálykirándulásokra is rendszeresen elkísérte a 8. A osztályt.
Vidámságával, közvetlenségével belopta magát a gyerekek szívébe. Az informatikát nincs olyan gyerek, aki ne szerette volna az ő tolmácsolásában.
Soha nem felejtem el az első tanítási napot 5. osztály szeptemberében. A fiúk akkor kapták meg a jedlikes kék nyakkendőt. A Tanár Úr olyan szeretettel és meleg szívvel fogadta a gyerekeket - úgy terelgette őket, mintha mindegyik a sajátja lett volna. És olyan kedvesen, türelmesen segítette őket, kötötte mindegyiknek a nyakkendőjét, mindenkihez volt egy- egy bátorító, jó szava. Megveregette a vállukat, ezzel beavatva őket, büszkén bevezetve a Jedlik világába - mindezt feltétlen szeretettel és óriási empátiával.
Amikor elkísérte a kirándulásra őket, akkor olyan jó érzéssel engedtük el a gyerekeket, mert tudtuk, hogy mellette biztonságban lesznek.
Személye, lénye, tudása nagyon nagy veszteség mindannyiunknak.
Kollégáinak és családjának is őszinte részvétünket fejezzük ki, szomorú szívvel: Leipoldné Fekete Katalin és családja
Galéria
