Békamentés Farmoson

Örökös Ökoiskolai címünkhöz híven idén is megrendezésre került a tavaszi békamentő akció.

Március 11-én békamentésen vettek részt a 10.B osztály természettudományos tagozatának diákjai. Az immár hagyományosnak mondható program keretében a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet területére, Farmosra látogattunk el. Itt a Duna-Ipoly Nemzeti Park kezelésében levő (egyben Natura2000 besorolású) alföldi táj nyugalmát a meglepően forgalmas 311-es út és a Budapest-Szolnok vasútvonal zavarja meg, felszabdalva, mozaikosra tördelve a vonuló állatok – így a kétéltűek – élőhelyét, elválasztva egymástól a telelő- és szaporodóhelyet.

Farmos környékének fő kétéltűje a barna ásóbéka, hazánk egyik legkisebb békafaja. Felismerni márványos mintázatáról és vörös pöttyeiről lehet, de segíti az azonosítást nagy szeme, függőleges állású pupillája és aranyszínű szivárványhártyája is. Az ásóbéka a téli hónapokat a laza talajú, homokos területeken, szántóföldeken tölti, nevéhez méltóan – a hátsó lábán található ásósarkantyú segítségével – akár fél méter mélyre is elrejtve magát. Nos, e cuki faj egyedeit mentettük meg az elgázolás elől - nehogy egyik dimenziójukat elveszítsék vándorlás közben. A mentés során a terelőkerítés mellett földbe ásott 105 db vödörből gyűjtöttük össze a békákat, eközben feljegyzésre került az egyedek száma faj és vödörszám szerint. A pontos statisztika célja, hogy a nemzeti park munkatársai (5 méteres területfelbontásban) évről évre elemezni tudják a populációk egyedszámának változását, Farmoson ugyanis már 20 esztendeje zajlik békamentés. Az éves gyakoriságú monitoring során a szakemberek képet kaphatnak a kétéltű-populációkat veszélyeztető hatásokról, így pedig hatékonyabban tudnak ezek ellen fellépni.

A 2,5 km hosszú terelőkerítés mentén – ezen a hűvös, borús tavaszi napon – 332 békát sikerült megmentenünk, melyek között 2 levelibéka, 1 barna varangy és 329 barna ásóbéka volt. Tekintetbe véve, hogy minden hazai kétéltű védett (minden egyednek van természetvédelmi értéke), ez a 332 mentett példány összesen 3 320 000 Ft-nyi eszmei értéket képvisel. Büszkén tekintettünk magunkra, hogy ennyivel is hozzájárulhattunk a hazai biodiverzitás megőrzéséhez, cselekvően segítve a hazai természetvédelmet.

A békákat a korábban említett közlekedési útvonalakon biztonságosan átjuttatva a farmosi Nagy-nádas területén, a Kékbegy tanösvény melletti mocsárban engedtük szabadon. A terepgyakorlatot az egykori Matolcsy-kúriában berendezett Vízparti Élet Háza Természetvédelmi Oktatóközpont vezetett bejárásával zártuk, ahol érdekes, tartalmas előadást hallhattunk a Tápió-vidék rendkívül színes élővilágáról, az ember által okozott környezetszennyező és -károsító hatásokról – legyen szó akár a bioakkumulációról, akár az invazív idegenhonos fajok okozta károkról.

 

Résztvevők: 10.B TT-tagozat, Scheuer Zsuzsanna tanárnő

A terepgyakorlat leírásában közreműködött: Almási-Wittig Zalán, Farkas Teodóra, Geburth Léna, Kiss Dávid, Ritz István Bendegúz, Schmidt Gyula

Fotógaléria: Farkas Korinna, Ritz István Bendegúz, Tary Vivien, Scheuer Zsuzsanna