Keresés
… 2018-19 - Herman Ottó Biológia Verseny - A XXIX. Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny budapesti kerületi forduló eredményei: 3. helyezett, a fővárosi fordulóba jutott - Handlovics Daniella 7.A 6. helyezett - …
… Visszatérünk az iskolába Tisztelt Szülők! Május 10-től … tanuló, dolgozó látogathatja. Az intézmény előtti csoportosulások megelőzésére érdekében az „A” épület … keresztül érkezzenek az iskolába. Az intézménybe érkezéskor, a bejáratnál minden foglalkoztatott és diák számára …
… épülő virtuális kiállítást tervező felülete. A Jedlik Ányos Gimnázium és az Eötvös József Gimnázium diákjai öt hónapon keresztül kutatták Krasznahorkai László és Nemes Nagy Ágnes szövegeit, hogy most … Ányos Gimnázium, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Időpont: 2018. március 5. Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 …
… célja , hogy képviselje a projekt alapú tantárgyközi oktatást, a csapatmunka, a sokszínűség és az együttműködés … diákjaink számára vonzóvá tegyük bizonyos tudományterületek oktatását egy izgalmas projekten belül. Idén filmrészleteken … célja , hogy képviselje a projekt alapú tantárgyközi oktatást, a csapatmunka, a sokszínűség és az együttműködés …
… Tantermen kívüli digitális munkarend A Kormány döntése alapján a középfokú iskolákban a 9. és a magasabb évfolyamokon, 2020. november 11-től tantermen kívüli, digitális munkarend … szerint vesznek részt az oktatásban, három lehetséges munkaformában: Feltöltött és elküldött feladatlapok, beküldendő …
… Öregdiák találkozó A Jedlik Ányos Gimnázium és Csepel Önkormányzata, Németh Szilárd országgyűlési …
… Az eOsztályterem használata Kedves Diákok! Ameddig digitális oktatási munkrend … Microsoft Edge böngésző használata szükséges (Internet Explorerben és Firefoxban nem működik a videokonferencia!). Ezt …
… Jedlik Napok Videófelvételek Kedd, a tudomány napja - előadások … 13. szerda – a MŰVÉSZETEK napja április 14. csütörtök – a SPORT és EGÉSZSÉG napja április 15. péntek délelőtt … egészség délelőttje 9 óra: Megemlékezés Jedlik szobornál 9,30-11 óra: Szekciók 11,15 óra: Ünnepély délután …
… 2021-22 - Magyarország jó tanulója - jó sportolója - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot …
… Gólyabál 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a … videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) Galéria … 2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a …
… választásuk szerint. Kémia Halmazállapotok Az anyagok csoportosítása (elemek, vegyületek, keverékek) Oldatok (sűrűség, … párolgás, forrás, lecsapódás. Párolgás, páratartalom, párolgási sebesség, forrás, forráspont, forráshő, … A fogak felépítése, a fogszuvasodás és megelőzése A légzési szervrendszer felépítése, szerveinek működése. A …
… Sajnos már ott sem tudtak segíteni. Kollégái az alábbi sorokkal búcsúznak tőle: Takács Attila 1980-ban érettségizett … a diákokat. 1985-től hét – egy kivétellel mindig informatika tagozatos - osztály osztályfőnöke volt. 1990-ben … szerkesztője, lektora is volt, legbüszkébb az „Informatika szóbeli érettségi közép-és emelt szinten” című tankönyvre. …
… A felvételi eljárás következő lépései Tisztelt Szülők! Kedves … Az alábbiakban foglaljuk össze a felvételi eljárás soron következő állomásait. A központi írásbeli dolgozatok … matematika 0001 15 fő természettudományos 0002 15 fő angol nyelv 0003 30 fő német nyelv 0004 15 fő informatika …
… Felvételi tájékoztató Beiskolázási tájékoztató a … Iskolánk ebben az évben ünnepelte fennállásának 78. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … haladó tehetséggondozó nyolcévfolyamos osztály mellett, az angol és német nyelvi, informatika , matematika és …
… a 10.A osztály szervezte idén a gólyahetet, és ennek megkoronázásaként a Gólyabált 2017. november 17-én. Az osztályok témái: 5.A: Írország 9.A: Egyiptom 9.B: Mexikó 9.C: India 9.D: Franciaország 9.E: Japán Évfolyamtáncok (lejátszási lista; a videók …