Keresés
… Bulgáriába nemzetközi versenyre. A Tejút 10-ből az Országos Úttörő Olimpia döntőjébe vezette mini-kosárlabda csapatát, ezzel öregbítve Csepel sportjának hírnevét. Az iskolában tornaedzőként működött, tanítványait a Csepel SC átvette és …
… Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara. A korábbi évekhez képest rekordszámú diák jelentkezett a …
… tovább bővült, az talán már nem véletlen. 2001-ben Krassói Kornélia matematika-fizika szakos tanárnőnket kérte meg fizikus … egy svéd gimnázium diákjait és segítsünk nekik magyarországi programjuk kialakításában - vállaltuk. 2002-ben …
… Bolyai csapatverseny Idén október 12-én hatodik alkalommal … Ányos Gimnázium a Bolyai Matematika Csapatverseny területi fordulójának. A 156- legfeljebb négyfős- csapat 16 iskolából … csapatokat és kísérőiket! Budapest, 2012. október 18. Árváné Doba Mária kerületi matematika tantárgygondozó …
… csapatverseny 3-8. osztályos kategóriájában a területi fordulón (Dél-Pest néven 10 fővárosi kerület) szép … érték el (tanáruk Hoffmann Ildikó): 3. hely Jukak Horváth Anna Kecskés Petra Nemes-Nagy Dóra Tölgyesi Emma 7. … 10. hely Gumimaci kommandó Kilczin Emma Kiss-Ferenczi Bíborka Kovács Dorka Winkler Eszter A 7. osztály gimnáziumi …
… a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny 2. fordulójának eredményei. A legnagyobb sikert Angyalföldi Gergő (7.A) aratta, aki a második forduló 191 hetedikese között 3. helyezett lett, és így a … szerepelt Pánya Kamilla és Kilczin Evelin is. Tanáruk: Horváth Zsuzsanna 7. évfolyamon összesen 191 tanuló vett …
… 2018-19 - Fővárosi Katasztrófavédelmi verseny - Budapesti forduló Budapesti forduló A Katasztrófavédelmi Verseny budapesti fordulóján a gimnáziumi kategóriában csapatunk 2. helyezést …
… 2018-19 - Benchmark - Kerületi forduló Kerületi forduló A kerületi versenyen első helyezést ért el a 7.A …
… 2019-20 - Röplabda - Kerületi forduló Kerületi forduló A Diákolimpia kerületi fordulójában 2. helyezést ért …
… 2018-19 - Bolyai Természettudományi Csapatverseny - Körzeti … Csapatverseny körzeti írásbeli fordulójának eredményei: 5. A osztály 1. helyezett, ezáltal a döntőbe jutott …
… 2018-19 - Országos Mezei Futóverseny - Budapesti forduló Budapesti forduló Március 27-én lezajlott a Mezei …
… 2017-18 - Játékos anyanyelvi csapatverseny - Kerületi forduló Kerületi forduló 1. helyezést ért el Szakács Domonkos (5.A), Fábián … (6.A) csapata a játékos anyanyelvi vetélkedő kerületi fordulójában. Galéria … 1. helyezést ért el Szakács Domonkos …
… 2017-18 - Bolyai Természettudományi Csapatverseny - Körzeti forduló Körzeti forduló A BOLYAI TERMÉSZETTUDOMÁNYI CSAPATVERSENY TERÜLETI …
… 2017-18 - Hevesy kémiaverseny - Budapesti forduló Budapesti forduló A Hevesy György Országos Kémiaverseny budapesti …
… - Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd verseny - Kerületi forduló Kerületi forduló Hermann Máté 8.A 2. helyezést ért el a szépkiejtési verseny kerületi fordulójában. Tanára: Venczel Katalin Galéria … Hermann Máté …