Keresés
… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott … amely napjainkig nagyon szép sikereket hozott tanulmányi versenyeken és egyetemi felvételek szempontjából egyaránt. A …
… de sikerült! És mindenkinek nagyon tetszett. Amikor megérkeztem a végén a lovammal a vásárba, még nyerítenem is kellett. Az előadás után csináltunk egy csoportképet, természetesen lovastul. (Siheder 2) Amikor megtudtam, hogy én leszek Lúdas Matyi, eléggé …
… és fényképes igazolványt . Az épületbe való belépéskor kötelező a kézfertőtlenítő használata és a … mérés, az itt tartózkodás ideje alatt pedig az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. A maszkot kizárólag … A vizsga időtartama magyar nyelv: 10:00-10:45, matematika: 11:00-11:45. Használható segédeszközök Az …
… tudnivalók A vizsga időpontja: 2024. január 20. (szombat), 10 óra. Kérjük, hogy a vizsgázók a vizsga megkezdése előtt … igazolványt . Vizsgahelyszín Jedlik Ányos Gimnázium, 1212 Budapest, Táncsics Mihály utca 92. (Bejárat a József …
… 2023-24 - Kalmár László matematikaverseny - Farkas Réka 6.a osztályos tanuló 9. lett a Kalmár László Matematikaverseny országos döntőjében. Tanára Szakácsné Györey Bernadett. … osztályos tanuló 9. lett a Kalmár László Matematikaverseny országos döntőjében. Tanára Szakácsné Györey Bernadett. …
… 2023-24 - Medve Szabadtéri Matematikaverseny - A Medve Szabadtéri matematikaversenyen … Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület 6. osztály Angyal Borbála Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. kerület 6. … Budapest XXI. kerület 7. osztály Arany 940.46 3615 m 21. Füzesi Fanni Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest XXI. …
… 2023-24 - Zrínyi Ilona Matematikaverseny - Országos döntő Országos döntő A Zrínyi matematikaverseny döntőjének …
… 2023-24 - OKTV földrajz - Molnár Benedek 12.A osztályos tanulónk földrajzból az OKTV döntőjében 18. helyezést ért el. Tanára: … … Molnár Benedek 12.A osztályos tanulónk földrajzból az OKTV döntőjében 18. helyezést ért el. Tanára: …
… 2018-19 - OKTV történelem - A második fordulóba jutott Wentzel … Andrea és Bérczesné Sidó Andrea Galéria … A második fordulóba jutott Wentzel Bálint 11.C osztályos tanulónk. …
… 2018-19 - OKTV informatika - A második fordulóba jutott Fraknói Ádám 12.A osztályos tanulónk. …
… 2018-19 - Bolyai matematikai csapatverseny - Országos döntő Országos döntő Bolyai Matematika Csapatverseny döntőjében a …
… 2018-19 - Bolyai matematikai csapatverseny - A Bolyai Matematika … Budapest XXI. Szakács Ábel Eigner Krisztián Pataki Zsombor Tamási Milán Tanáruk: Beke-Szabó Lajos 6. osztály 1. hely … Kindl Eszter Szűcs Rebeka Verebélyi Dalma Tanáruk: Fodor Mária 7. osztály gimnázium 1. hely döntős Csak simán …
… 2017-18 - Bendegúz Tudásbajnokság Matematika - Országos döntő Országos döntő Kindl Eszter 5.A …
… Gimnázium diákjai öt hónapon keresztül kutatták Krasznahorkai László és Nemes Nagy Ágnes szövegeit, hogy most … Ányos Gimnázium, Pázmány Péter Katolikus Egyetem Időpont: 2018. március 5. Helyszín: Petőfi Irodalmi Múzeum, 1053 … Gimnázium diákjai öt hónapon keresztül kutatták Krasznahorkai László és Nemes Nagy Ágnes szövegeit, hogy most …