Keresés
… Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzverseny első fordulója, melyet már XIII. alkalommal hirdetett meg a … szakirodalomhoz kapcsolódó kérdések voltak. A diákok párban oldották meg a feladatokat, amelyek sorrendje, valamint a … szakirodalomhoz kapcsolódó kérdések voltak. A diákok párban oldották meg a feladatokat, amelyek sorrendje, valamint a …
… kerületi szavalóversenyt hirdetett a Karácsony Sándor Általános Iskola. A Jedlik Ányos Gimnázium több diákja is színvonalasan … kerületi szavalóversenyt hirdetett a Karácsony Sándor Általános Iskola. A Jedlik Ányos Gimnázium több diákja is …
… indítottuk a napot, majd az ezt követő szünetekben jedlikes diákok mutatták meg tehetségüket különböző … indítottuk a napot, majd az ezt követő szünetekben jedlikes diákok mutatták meg tehetségüket különböző …
… 2023-24 - EGIS középiskolai kémiaverseny - A korábbi évek hagyományait követve idén is megszervezték a középiskolásoknak szóló kétfordulós kémiaversenyt. A rendezvény döntőjét az Egis … a Kutatók Éjszakája programsorozat részeként. A döntőben a Jedlik csapata országos harmadik helyezett lett. A csapat …
… (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik két csapata. A nyáron …
… - Szántay Csaba Kémiaverseny - A Szántay Csaba Kémiaverseny országos döntőjén a Jedlik csapata 1. helyezett lett. A csapat tagjai: Fáy Barnabás, Gede Emese, Horváth Máté, Perger Mátyás. Mindannyian a 8. A osztály …
… 2022-23 - Curie kémiaverseny - Országos döntő Országos döntő Szombaton zajlott Szolnok on a Curie … hely Elekné Becz Beatrix tanítványai Ebben a tanévben a Jedlik Ányos Gimnáziumból jutott be a legtöbb tanuló erre a …
… 2022-23 - Bendegúz Nyelvész - Tarolt a Jedlik a Bendegúz … A nagy számú továbbjutónk itt is bizonyított. Mindkét korosztályban van továbbjutó, aki májusban Szegeden, az országos döntőn képviselheti iskolánkat és Budapestet. …
… jelleggel - az első három helyezett jutalma a Jedlik Alapítvány pénzbeli hozzájárulása egy-egy … jelleggel - az első három helyezett jutalma a Jedlik Alapítvány pénzbeli hozzájárulása egy-egy …
… felelős helyettes államtitkára, Németh Szilárd kormánybiztos, és Sztankov Attila, a kivitelező Laterex Zrt. … aki elmondta, hogy körülbelül az építkezés egyharmadánál tartanak, 140 ember összehangolt munkája kellett ahhoz, hogy … széles, mindkét irányban ívelt acélszerkezet tetejére rögzítették. Az esemény helyszínbejárással zárult, ahol …
… (matematika, fizika, kémia, földrajz, biológia, informatika) első két fordulója után az országos döntőbe jutott a Jedlik csapata. A nyáron …
… csapatverseny 3-8. osztályos kategóriájában a területi fordulón (Dél-Pest néven 10 fővárosi kerület) szép eredményeket értek el diákjaink. Az 5. osztályosoknál 87 … A 6. osztályban 77 induló csapatból a legügyesebb jedlikesek (tanáruk Venczel Katalin): 10. hely Gumimaci …
… melyen Szabó Zsófia (10.A) III. helyezést ért el. A többfordulós, teszt-, esszé- és szóbeli feladatokat is tartalmazó … az a Magyar Természettudományi Társulat rendezte, melynek 1841-es alapítása óta tagja volt többek között Herman Ottó, Xantus János, Irinyi János, Eötvös Loránd, Jedlik Ányos, Bugát Pál, Semmelweis Ignác, Kulin …