„A gimnázium névadója azért lett Jedlik Ányos bencés tanár, mert ő volt a motor és dinamó felfedezője, már pedig Csepel a motorok és a dinamók hazája.”
(Vályi Hugó, alapító igazgató)
Jedlik Ányos élete és munkássága
A Pozsony melletti Szimő községben született 1800. január 11-én Jedlik István, aki később szerzetesi nevén Jedlik Ányosként írta be magát a tudomány történetébe. Születésének évében mutatta be Volta a róla elnevezett oszlopot, az első olyan galvánelemet, amelyet már áramforrásnak lehet tekinteni. Hosszú életének végén 1895-ben pedig már a magyar villamosipar is virágkorát élte és a villamosság kezdett behatolni az élet minden területére.
Életét csaknem teljesen kitöltötte a katedrán végzett oktató és a csendes laboratóriumokban folytatott kutatómunka.
Tanulmányait Pannonhalmán és Győrben folytatott felsőfokú tanulmányok után a pesti Tudományegyetemen szerzett bölcsészeti doktorátussal fejezte be, mint a Szent Benedek rend papnövendéke. 1825-ben már, mint a rend tagja Győrben kezdte meg tanári működését, amelynek fő tárgya kezdettől fogva mindvégig a fizika volt. Néhány évvel később a pozsonyi akadémián lett a fizika tanára, majd többszöri megalázó visszautasítás után 1840-ben megkapta a Pesti Királyi Tudományegyetem fizika tanszékét. Aktívan bekapcsolódott a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társulatának munkájába.
A szabadságharc mozgalmas időszakában inkább visszahúzódott és nyugalomra intette a diákságot, ezért kellemetlenségekben is volt része. A szabadságharc elbukása után viszont csak 1850-ben igazolták, és csak ekkor folytathatta tovább tanári működését, mert nemzetőrként szolgálatot teljesített a független magyar hadseregben, és hűség nyilatkozatot írt alá a független magyar kormánynak. Ezután viszont teljesen a kísérleteinek élt és egymás után alkotta meg találmányait. Egyetemi működését 1878-ban fejezte be, amikor tanszékét és maga készítette eszközeit átadta munkatársának és utódjának, Eötvös Lórándnak. Győrbe költözött és 1895. december 13-án bekövetkezett haláláig tevékenyen és s tudomány iránti állandó érdeklődésben töltötte utolsó éveit.
Életét nem a mozgalmas események és a nagy fordulatok, hanem a csendes alkotó munka jellemzi, amelyről eredményei beszélnek. Alkotásai és felfedezései közül legtöbben a dinamót ismerik, de ezt is csak nagyon felületesen és nem is pontosan. Villamos forgonyai a motorok előfutárai voltak és sokat foglalkozott az akkumulátorok és a galvánelemek tökéletesítésével is. A nagyfeszültségű elektrosztatikus áramforrások terén elért eredményeit, bár a maguk idején nagy érdeklődést keltettek, szinte alig ismerik. Nem villamos alkotásai közül az optikai rácsok készítésében sokáig felül nem múlt osztógépe a legkiemelkedőbb, de foglalkozott számos kisebb jelentőségű témával is.
Mint a fizika tanára a tudomány minden ágát művelte, legjelentősebbek azonban villamos készülékei és felfedezései. Okmányszerűen bizonyítható Jedlik felfedezésének elsősége az öngerjesztés elve (1861) és a feszültségsokszorozó kapcsolás (1863) esetében. Az öngerjesztés elvét nem publikálta sem itthon, sem külföldön, tehát az utána következő felfedezők (Siemens és Wheatstone) nem is tudhattak róla. A csöves villámszedők láncolatát a bécsi világkiállításon a külföld is megismerhette és az itt kapott kitüntetése odaítélésében Siemensnek is szerepe volt.
Az iskola történetében egyetlen alkalommal fenyegetett a névváltoztatás veszélye. Az új épületet 1952-ben Rákosi Mátyás születésnapján adták át, akinek néhány lelkes híve megpróbálta kijárni, hogy az iskola felvehesse az ünnepelt nevét. A minisztérium válasza igen bölcs volt: Csepel elégedjen meg azzal, hogy egy intézménye a- Vas és Fémmű- már viselheti a nagy nevet. Így az iskola töretlenül hű maradhatott névadójához. A bencés atyák félig tréfásan így nyilatkoztak: hagytak őrzőül egy bencést, Jedlik Ányost. Örülünk, hogy így történt. Iskolánk büszkén viseli Jedlik Ányos nevét, tiszteli a tudóst, a kísérletezőt, a tanárt, anyanyelvünk művelőjét, a tankönyvírót, a hazafit, a reformert. De leginkább tiszteli azért, hogy hosszú élete során, a történelem viharaiban mindig megmaradt nemes lelkű embernek.
Egy rendtársa mondta róla: szövetkezett nála az ész és a szív, hogy embertársainak igaz jótevője legyen. Sírkövén kedvelt zsoltáridézete olvasható, amely róla is elmondható: „Az igazak örökké élnek És az Úrnál az ő jutalmuk.”
Galéria
