Az eseményen készült fényképek ezen az oldalon találhatók.
A végzős tanulók már szeptember óta hatalmas izgalommal várták 2018. január 13-át, ugyanis ezen a napon került megrendezésre a szalagavató bálunk. Az egész napunk igen mozgalmasan telt, a lányok többsége már kora reggel talpon volt, és a fodrászhoz vagy a sminkeshez indult.
Mire megérkeztem a csarnokhoz, már úgy éreztem, alig állok a lábamon a fáradtságtól és az izgalomtól, de akkor még nem tudtam, mi vár rám, illetve ránk az elkövetkezendő pár órában.
A fiúk sporttáskával a vállukon, a lányok hatalmas gurulós bőrönddel érkeztek meg a helyszínre. Este hatkor kezdődött a bál, nekünk előtte nem sokkal fejeződött be a háromórás főpróba. Öt óra után már kezdték feltölteni a vendégek a nézőteret, a végzős diákok öltözőjében ekkor köszöntött be a teljes káosz. Utolsó sminkigazítások, még sportcipőben rohangáló lányok. Fiúk, akik a nyakkendőjük megkötésével próbálkoztak még az utolsó percekben is, és amint hatot ütött az óra, az izgalom a tetőfokára hágott. A nézőtér lassan elcsendesedett, és elkezdődött a műsor.
A szalagtűzésnél öt osztály 128 tanulója sorakozott fel. Korábban nem értettem, miért hozza ennyire lázba egy kis szalag a végzősöket, de amikor ott álltam, és kimondták a nevemet, és én is megkaptam a szalagomat, minden értelmet nyert. Ez a kicsi szalag egy igen nagy jelkép, a felnőtté válás jelképe, és a kezdete valami újnak.
A szalagtűzés után következtek a táncok, minden osztály más stílust és előadásmódot választott, ezáltal gondoskodtak arról, hogy senki egy percig se unatkozzon. Az összes osztály produkcióján látszott a hónapokig tartó kemény munka és a közösség összetartó ereje. Miután megmutattuk, mint osztály mire vagyunk képesek, még évfolyamként is bizonyítanunk kellett. Hatvan pár sorakozott fel a színpadra vezető folyosókon. A bevonulás után szinte minden történt magától, úgy éreztem, egy lépésre sem emlékszem, de persze ez valójában nem így volt. A keringő után felkértük tanárainkat, szüleinket, barátainkat táncolni, fényképek százai készültek, és mindenki megkönnyebbülten élvezte a bál hátralévő részét a szerettei körében. Este tíz óra körül lehetett, mikor beléptünk az öltözőbe, a hangulat egészen megváltozott, mindenki lenyugodott, és próbálta feldolgozni, mi is történt az elmúlt pár órában, és éreztük, hogy életre szóló emlékek születtek. A bál vége után összepakoltunk, és elhagytuk a csarnokot, hogy még együtt töltsük az este hátralévő részét a barátainkkal és a többi diáktársunkkal.
Ahhoz, hogy minden tökéletes legyen a nagy napon, mindenki segítségére szükségünk volt, a szüleinktől kezdve, az osztályfőnökökön át az egész tanári karig. Akiknek ezúton is szeretnék köszönetet mondani az egész végzős évfolyam nevében, nagyon hálásak vagyunk, hogy ilyen emlékezetessé tették nekünk ezt a napot.
Majdnem öt hónapig tartott a készülés erre a napra, rengeteg gyakorlás, veszekedés és fájdalmasan hosszú próbák vannak a hátunk mögött, amire ennyit készültünk, alig pár óra alatt leforgott, szinte hihetetlen, mekkora szeretet töltötte meg a csarnokot aznap este. Síró anyukák, meghatottságukat leplezni próbáló apukák, büszke nagyszülők és barátok, és ezeket az érzelmeket mi közösen váltottuk ki az emberekből. Bár csak remélni tudom, de bízom benne, hogy a szürke hétköznapokon is büszke mindenki arra, hogy a Jedlik Ányos Gimnázium tanulói vagyunk, legalább annyira, mint a végzős évfolyam volt ezen a bizonyos napon.
(Írta: Kovács Kata, 12.C osztályos tanulónk,
Fotók: Csepel Galéria)
Galéria
