Az algimnazisták közül öten (Horváth Anna, Dudás Márk, Szabó Viktor, Czető Viktória, Miló Ádám) részt vettünk egy a Csepel Önkormányzata által szervezett Klímavédelmi vetélkedőn. E verseny jutalma volt, hogy május 11-én ellátogathattunk a Csepeli Szabadkikötőbe. Ez érdekesnek hangzik! A csepeli HÉV egyik megállóját is így hívják, és az ember azt gondolná, hogy egy szabadkikötőbe szabadon be lehet menni, a hajóknak ki lehet kötni, sőt tulajdonképpen ott mindent szabad.
De mi is a valóság?
Az igazságról annyit tudtunk (Viktor nagypapája egykor itt dolgozott), hogy ez egy vámmentes kikötő. A kiránduláson viszont egy csomó érdekes dolog derült még ki. (Azon kívül, hogy Viktor nagypapája egykor itt dolgozott.)
A Csepeli Szabadkikötő építése a trianoni békeszerződés után kezdődött. Ennek oka, hogy a békeszerződéssel elvágták Magyarországot a tengeri kikötőjétől, így csak a Duna marad meg vízi kereskedelmi útvonalként. A Szabadkikötőt 1928-ban nyitották meg, idén tehát 94 éves! Előtte Budapest ellátását a rakpartokon oldották meg (lásd pl. Fővám tér).
A kikötő területén a Google térképén is jól látszó, három mesterséges medencébe tudnak befutni a teherhajók, a bárkák és uszályok. A parton sok olyan cég talált otthonra, melyek az áruk mozgatásával, átrakodásával foglalkoznak. A területen tehát irodaépületek, raktárak, konténerterminálok vannak, ezek között buszoztunk vagy sétáltunk, többször keresztezve az összesen 16 km hosszú vasúti síneket, amiket áruszállításra használnak.
Láttuk a Synlab orvosi laboratórium épületét, egy indiai acélgyártó cég vastelepét, a legnagyobb hazai játék-webáruház raktárát, egy kanadai alumíniumtelepet, ahol 650 kg-os alumíniumtömbök várták a behajózást (kiszámoltuk: 1 táblából több mint 46 000 db kólásdobozt lehet készíteni), és persze a Gabonatárház 13 emeletes, hamarosan 100 éves épületét! Szintén láttuk az egykori gyapjúraktárat, de mivel már nem hozunk be az országba gyapotot vagy gyapjút (csak kész kínai pólót), ezt a nagyon száraz levegőjű épületet ma állami titkos iratok tárolására használják.
A kikötő lényegében arra szolgál, hogy a hajón érkező vámmentes árucikkeket tehervonatokra vagy kamionokra rakják át, illetve fordítva: kamionokról, vasúti kocsikról hajókra. Megtudhattuk, hogy a legolcsóbb és legkörnyezetkímélőbb szállítási forma a vízi: itt van a legkevesebb károsanyag-kibocsátás. Emiatt az 1920-30-as években strand is volt a kikötő területén. Ma azért inkább nem szívesen fürdenénk itt.
Jónéhány gépet is láthattunk működése közben. A hatalmas daruk mellett ilyen volt pl. a kalmár, ami 1 tonnánál kisebb súlyú emelőgép, viszont 50 tonna teher mozgatására képes. Ez annyit jelent, hogy játszva felemel egy árucikkekkel megrakott konténert (ezek max. 30 tonnásak).
Nekünk nagyon tetszett a körbejárás, olyan volt, mint egy városnézés. Cseh Valentin történész és Sztilkovics Szávó, a MAHART Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója kísért minket idegenvezetőként. A bevezető beszélgetést a belvárosból ideköltöztetett MAHART Székház eredeti dísztermében, azokon a gyönyörű, százéves székeken ülve hallgattuk, amiken hajdan a Magyar Hajózási Rt. vezetői ültek. Ezután megtekintettünk egy hajózási múzeumot, majd hol busszal, hol gyalogosan jártuk be a nagyon nagy alapterületű (150 hektár, azaz kb. 200 focipálya nagyságú) kikötőt.
Örülünk, és köszönjük a szervezőknek, hogy eljuthattunk ide. Ha valaki alaposabban szeretné megismerni a Szabadkikötő történetét, keresse fel ezt a linket: https://www.szabadkikoto.hu/
Szerző: Dudás Márk, Szabó Viktor 6.A
Fotók: Dudás Márk, Szabó Viktor, Scheuer Zsuzsanna