Bokrétaünnep

2022. szeptember 30-án iskolánk új épületének bokrétaünnepén vettünk részt.

Az eseményen a vezetőség és a tantestület számos tagja mellett osztályonként két tanuló is képviselte a Jedliket. Beszédet mondott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Kisfaludy László András, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára, Németh Szilárd kormánybiztos, és Sztankov Attila, a kivitelező Laterex Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta, hogy körülbelül az építkezés egyharmadánál tartanak, 140 ember összehangolt munkája kellett ahhoz, hogy az elmúlt tíz hónapban a munkaterület átvételétől eljussanak a bokrétaünnepig.

A szalaggal átkötött bokrétát Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök áldotta meg, majd a bokrétát az új épületszárny központi részét lefedő, 85 méter hosszú, 24 méter széles, mindkét irányban ívelt acélszerkezet tetejére rögzítették. Az esemény helyszínbejárással zárult, ahol megtekinthettük az épület jelenlegi állapotát.

Az eseményen részt vett mások mellett Tóth János, a Dél-Pesti Tankerületi Központ igazgatója és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere is.