Látogatás az Ericssonnál

A HiSchool szervezésében ezúttal az Ericssonhoz látogathattunk el, ahol pályaorientációs foglalkozásokon vettünk részt.

Madarász Dorka 9.D osztályos tanuló beszámolója az eseményről:

A 9.D és a 10.D érdeklődő tanulói június 16-án látogatást tettek az Ericsson svéd távközlési vállalat budapesti székhelyén. A belépéskor mindenki kapott névre szóló visitor kártyát, majd a program kezdete előtt a diákokat megvendégelték kakaóval.

Először ismertették a cég profilját, ami főként hálózatokra és telekommunikációra specializálódott. Az elméleti ismertető után két csoportra oszlottunk, és jöhetett a mindenki által várva várt gyakorlat.

Az első csoportot körbevezették az épületben, megmutatták a dolgozók munkakörnyezetét, és elmesélték, hogyan zajlik bent a munka. Kiderült, hogy igen sokan home office-ban otthonról dolgoznak. Utána a laborba is ellátogathattunk a szerverek közé, ahol ismételten sok izgalmas dolgot tudtunk meg.

A második csoport a konferenciateremben maradt, és megismerkedhetett az Arduino-val, ami segített az olyan interaktív projektekben, mint például a fényérzékelős hangszóró vagy a LED színének beállítása. Ezután áttértünk a LEGO autók programozására, ki kellett találnunk, milyen utasítássorozattal marad a kocsi a megadott pályán.

Természetesen a két csoport később helyet cserélt, és a program lezárásaként gazdagabbak lettünk egy logós nyakpánttal, napszemüveggel és némi csokoládéval.

Összeségében nagyon érdekes volt, és sok tapasztalatot szereztünk.

(Madarász Dorka, 9.D)

Galéria