Wunderbar Fesztivál – A német nyelv hete

Idén a 10.A és a 10.C osztály tanulói kaptak iskolánkból lehetőséget arra, hogy az ELTE Origó Nyelvi Centrumban sokszínű és érdekes feladatok segítségével ismerkedjenek a nyelvvizsgák rendszerével, illetve, hogy feltérképezzék saját tudásukat. Diákjaink a rendezvényt és a feladatokat kifejezetten hasznosnak, motiválónak és szórakoztatónak találták, a tudásukat illetően pedig rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a szervezőktől.

A német intézmények kincskereső túráján három helyszínen (DAAD, Andrássy Egyetem, Goethe Intézet) várták 11. A-s diákjainkat játékos feladatokkal, kvízekkel, és apró meglepetésekkel. Bejárták azokat a helyszíneket, ahol a diákok segítséget kaphatnak németországi ösztöndíj megpályázásához, nyelvvizsgát tehetnek, vagy akár továbbtanulhatnak. 

A 10.A, 11.A és a 11.C osztály kisebb csoportja április 3-án a Das schweigende Klassenzimmer (A néma forradalom) című filmet tekintette meg a Magyar – Német Intézet az Európai Együttműködésért szervezésében. Az igaz történeten alapuló film vetítését követően Karsten Köhler, az eredeti események résztvevője osztotta meg személyes történetét a közönséggel, sőt, a bátor jelentkezők még kérdezhettek is tőle német nyelven.

 

Kísérőtanárok: Calvoné Horányi Enikő, Bonhardt Zsuzsanna, Mohai Lilla, Tánczos Eszter és Tengelicsné Pénzes Margit