Események a 2018/2019 tanévben

Betlehemes

Az 5.A osztály tanulói körbejárták az iskolát Betlehemes játékukkal.

Plymouthban jártunk

1620-ban a Mayflower hajó fedélzetén, innen indultak Észak-Amerikába a zarándokok és az első telepesek. Mi pedig, 16 Jedlikes diákkal, ide utaztunk repülővel az őszi szünetben, hogy hét derűs napot töltsünk el a Mayflower College-ban.

Öregdiák találkozó

Immáron hetedik alkalommal rendeztük meg a „kerek tízes” érettségi évfordulójukat ünneplő öregdiákok találkozóját.

Vermes Miklós Fizikaverseny

Immáron harmadik alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos Gimnázium Vermes Miklós fizikaversenyét 2018. december 6-án.

Mikulás

Délelőtt a Mikulás kézbesítette az ajándékokat, délután pedig Mikulás-futáson vettünk részt.

Gólyabál

2018. november 23-án rendezte meg a tavalyi nyertes, azaz a 10.A osztály a hagyományos Gólyabált.

Solathlon bemutató a Jedlikben

2018. november 10-én a Csepeli Öttusa és Vízisport Egyesület Solathlon bemutatót, illetve ehhez kapcsolódó elméleti prezentációt tartott 5-8. osztályos diákok számára.

Dürer-verseny

A Dürer matematika-fizika-kémia verseny első fordulójában 24 csapat versenyzett iskolánkban. A Jedlik Ányos Gimnázium tanulóin kívül az Eötvös József Gimnázium, a Veres Pálné Gimnázium és a Batthyány Kázmér Gimnázium tanulói mérték össze tudásukat.

Játszóház

November 7-én játszva ismerkedtek meg iskolánkkal a negyedikes diákok.

Tolerancia nap

Dr. Brutovszky Gabriella tanárnő és a DÖK szervezésében november 16-án pénteken 13 szervezet előadói látogatják meg az egyes osztályokat, hogy érzékenyítő foglalkozásokat tartsanak. 

Halloween Party

Október 26-án izgalmas halloweeni programokon vettünk részt.

Bolyai matematikai csapatverseny

2018. október 12-én rendeztük meg a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját 3-8. osztályosok részére.

Határtalanul

A 7.A hamarosan útnak indul tanulmányi kirándulására Kalandozások Görbeországban címmel. A mikszáthi hangot, a palóc nyelvjárást kutatjuk Rimaszombaton, Besztercebányán, Selmecbányán, Lőcsén. Vizsgáljuk a hegyek gyomrát és csúcsait a Magas-Tátrában.