Keresés
… Évzáró 2019. június 20-án Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. Galéria … 2019. június … Igazgató úr lezárta a 2018/2019-es tanévet. Az ünnepély műsorát ezúttal a 7.A osztály adta. …
… 2018-19 - Bendegúz Tudásbajnokság - Országos döntő Országos döntő A Tudásbajnokság verseny országos döntőjét 2019. június 1-jén, Szegeden rendezték meg. Anyanyelv, …
… Hattingenben jártunk... Németországi diákcserénk fennállásának 34. évében 23 tanuló részvételével ismét ellátogattunk Hattingenbe. 2019. május 2-12-ig élvezhettük a Holthausen Gimnázium … igyekeztünk aktívan feladatokat vállalni. Kirándulásaink során megismerkedtünk Hattingen nevezetességeivel, majd …
… Ballagás 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az … készült videofelvételek itt tekinthetők meg: Galéria … 2019. május 3-án elköszöntünk végzős diákjainktól. Az …
… Tudásbajnokság - Tudásbajnokság 2019 áprilisában került sor a Tudásbajnokság fővárosi döntőjére. Ezen azok a diákok vehettek részt, akik a tanév során – a levelezőversenyben – mind a hat fordulót …
… Erasmus+ megnyitó Az iskolánk által koordinált INTEReST nevű projekt támogatást nyert az Európai … országukat, városukat és iskolájukat. Az eseményen készült videofelvételek itt tekinthetők meg: Galéria … Az iskolánk … országukat, városukat és iskolájukat. Az eseményen készült videofelvételek itt tekinthetők meg: …
… is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: … is a zenéé és a táncé volt a főszerep a Népek Karneválján 2019. február 22-én. Az eseményen készült videók: …
… Bolyai Természettudományi Csapatverseny 3-8. o. 2019. február 8-án a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulójának adtunk otthont. Galéria … 2019. február 8-án a Bolyai Természettudományi Csapatverseny körzeti fordulójának adtunk otthont. …
… lista, a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) 2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató … lista, a videók között a bal felső ikonnal lehet váltani) 2019. január 12-én rendeztük meg a hagyományos szalagavató …
… Bolyai Matematika Csapatverseny (9-12. o.) 2019. január 11-én a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos … 11-én a Bolyai Matematika Csapatverseny dél-pesti körzeti fordulójának adott otthont iskolánk, ahol 9-12. osztályos …
… illetve a 8-9-10. évfolyamok külön versenyeznek. Az első forduló : Keressetek pozitív és negatív példákat környezetünk … fényképezőgéppel, illetve mobiltelefonnal. A képet jpg. formátumban, lehetőség szerint minél nagyobb felbontásban …
… Népek Karneválja Idén 15 műsorszám szerepelt az idegen nyelvű farsangi programunkban, … ahol ezúttal is a zenéé, táncé, vidámságé volt a főszerep 2017. február 24-én. Az eseményen készült videók: … között a bal felső ikonnal lehet váltani) … Idén 15 műsorszám szerepelt az idegen nyelvű farsangi programunkban, …
… a Hiúz-pályázat keretében. Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:26 Galéria … A Magyar Természettudományi Múzeum …
… IDF World Dance Championship A Dance Show Formation Junior … tanulóink 3. helyet szereztek. Utolsó módosítás: 2024. 03. 23. – 13:26 Galéria … A Dance Show Formation Junior …