Keresés

… előtt 20 perccel foglalják el helyüket a beosztás szerinti termekben, hozzanak magukkal írószert és fényképes igazolványt . Az épületbe való belépéskor kötelező a kézfertőtlenítő használata és a … mérés, az itt tartózkodás ideje alatt pedig az orrot és szájat eltakaró maszk viselése. A maszkot kizárólag …

… 2020. szeptember 9-én ünnepelte alapításának 75. évfordulóját. Alapítása rendhagyó volt. 1945 nyarán a szülők … egyedülálló, hogy egy hónap alatt létrejött a gimnázium, az ország első tandíjmentes, koedukált, államilag támogatott egyházi iskolája. 1948-ban, az államosításkor​​​ jól szervezett, igényes és ugyanakkor családias …

… Tábori kísérletek 2014.07.16. Tábori kísérletek, Nagykanizsa (ízelítő) … 2014.07.16. Tábori kísérletek, Nagykanizsa (ízelítő) …

… László: Nukleáris és vegyi katasztrófa védelem - mobil labor Felvétel időpontja k, 11/18/2014 - 01:00 Csuk László, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársa tartott …

… Härtlein Károly és Róka András a Jedlik Laborban Felvétel időpontja Szo, 10/18/2014 - 02:00 2014. október 18-án szakmai napot tartottunk a szeptemberben átadott Természettudományi Laboratóriumunkban, ahol Härtlein Károly (BME) és Dr. Róka …

… Évzáró Felvétel időpontja cs, 06/18/2015 - 19:00 Igazgató úr június 18-án zárta le a 2014/2015-ös tanévet. … Igazgató úr június 18-án zárta le a 2014/2015-ös tanévet. …

… gyászában osztozva megrendült lélekkel vesszük körül koporsódat.​​ Akik tudtak arról, hogy hónapokon át alattomos … körünkből. Már jó kétezer éve mondják, halljuk: Te mortuis nil, nisi bene! - A halottakról jót vagy semmit! … tökéletes ember. De ami bennünk jó, abból okulhat az utókor. Jó három hónapja temettük Mészáros Zsolt kollegánkat. …

… Együtt szaval a nemzet A 2015. január 22-én második alkalommal megrendezett program … teljes Szózat elszavalásával folytatódott. Idén az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és … Gézaminiszterelnöki főtanácsadó kezdeményezésére 2014-ben egy hosszú távú program indult útjára, melynek …

… az érdeklődő szülőket, akik első kézből szeretnének információhoz jutni az intézményünkben folyó négy- és … 2022/2023-as tanév eseményei 2021/2022-es tanév eseményei 2018/2019-es tanév eseményei A korábbi évek versenyeredményeit az …

… tételt, nem kapnak képet vagy szöveget, egyszerű párbeszéd formájában folyik a vizsgáztatás. Kifejezetten hátrányos, ha … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   … learning Using the computer and the Internet – social media sites Friends and mates – importance of social life   …

… ami jel: tanulni kell, szeretni kell." (Nemes Nagy Ágnes) 2014. szeptember 1-jén tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a 11.B osztály műsorával és a 8.A osztály három tanulójának, Kiss Angelikának, … 1-jén tartottuk tanévnyitó ünnepélyünket a 11.B osztály műsorával és a 8.A osztály három tanulójának, Kiss Angelikának, …

… Természettudományi labor 2014. szeptember 8-án átadták iskolánk mintegy 300 millió forint értékű beruházását, a természettudományi labort. Az …

… Bolyai csapatverseny 2014. október 17-én a korábbi évekhez hasonlóan megrendeztük … a Bolyai matematika csapatverseny dél-pesti körzeti fordulóját. Hogy a 3-8. osztályosok zökkenőmentesen …

… Irány az Erkel Színház 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában … kivételes élményt!                      Szalai Anna 11.A … 2014. szeptember 26-án rendhagyó osztályfőnöki órában …

… január 28-án, pénteken Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Mager Andrea, az állami … épület 4800 négyzetméteres új szárnnyal bővül, amiben 11 új szaktanterem egészít ki a főépületben felújított 34 … tornaterem épül. A felújítási munkálatok 2021. november 18-án kezdődtek, az átadás várható időpontja pedig 2023. …