Balbisi Mirjam, iskolánk korábbi tanulója Pro Scientia Aranyérmet kapott, amit az OTDK-n győztes hallgatók közül a legkiemelkedőbb tudományos és tanulmányi eredményt elérőknek ítélnek oda.
Bajczik Csongor (5.A) az Egerben megrendezett Országos Kötöttfogású Birkózó Versenyen 38 kg-ban aranyérmet szerzett, a Diákolimpián pedig 5. helyezést ért el.
Gere Brigitta 12.E osztályos tanulónk a Rómában rendezett World Dance Championship versenyen Acro dance kategóriában első, Dance show kategóriában harmadik, Dance show duó kategóriában első helyen végzett.
Október 11-én rendezték meg Szolnokon az országos Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokságot, amelyen iskolánk továbbjutó csapatai kiemelkedő eredményeket értek el.
A szeptember 20-án megrendezett budapesti ügyességi és váltófutó csapatbajnokságon kiemelkedő eredményeket értek el iskolánk csapatai. Kilenc jedlikes csapat indult a versenyen, s mind éremmel zárta a napot.
Augusztus 31-én 10 órakor, ünnepélyes tanévnyitóval kezdődik a 2023/2024-es tanév a megújult Jedlik Ányos Gimnáziumban. Délután három órától tisztelettel és szeretettel várunk minden kedves érdeklődő szülőt, hogy közösen körbejárjuk és megtekintsük új alma materünket, ahol gyermekeik, jedlikes diákjaink folytatják tovább középiskolai tanulmányaikat.
Mohl Zsombor 9. C osztályos tanulónk a 2023. június 1. és 9. között megrendezett U17 Öttusa Európa-bajnokságon Litvániában (Druskininkai) váltóban 8. helyezést ért el.
László Ábel Előd 7.A osztályos tanulónk az iskolánkat képviselve Országos diákolimpia döntőn vett részt a BOK csarnokban május 11-én, ahol 2.helyezést ért el.
Az atlétika diákolimpia budapesti fordulóján számos diákunk képviselte iskolánkat április 24-25-én, melyen igen sikeresen szerepeltek. Többen továbbjutottak a győri országos döntőre, mely május végén kerül megrendezésre.
Raffay Csanád (12.A) a Jedlik Ányos Gimnáziumot képviselve 2023. május 7-én megnyerte a Békéscsabán rendezett fekvenyomó Diákolimpia Országos Döntőjét.