
Helytörténeti előadás
Radnai tanár úr előadása a Királyerdei Művelődési Házban.
Radnai tanár úr előadása a Királyerdei Művelődési Házban.
10-11. évfolyamos diákjaink jelentkezését várjuk az iskola Erasmus+ projektjébe!
Lévay-Hangyássy Botond 9.E osztályos tanulónk kétszeres Európa-bajnok
November 18-án megtörtént a munkaterület, azaz a Jedlik épületének átadása a felújítást végző vállalkozó részére.
November 29-30-án, illetve december 1-én Nyitott Kapukkal várjuk leendő diákjainkat.
Változás: December 1-én védettségi igazolvány szükséges a belépéshez. Kérjük, hogy a személyi igazolványt és a védettséget igazoló dokumentumot készítsék elő érkezéskor.
Sajnálattal értesítjük Önöket, hogy az egészségvédelmi előírások szigorítása miatt, a december 3-ra tervezett Öregdiák találkozó elmarad.
Már csak egy hét van hátra és elstartol a magyar Erasmus Scientify csapat az első találkozóra Lisszabonba.
Sára az idei szezonban háromszoros ifjúsági világbajnok lett.
A szülői tájékoztató, játszóház és nyitott kapuk rendezvényünkre érkező látogatók számára belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés, a testhőmérséklet mérés és az itt tartózkodás ideje alatt az arcvédő maszk használata.
A 6.A osztály és Venczel Katalin tanárnő projektje
A szeptember 22-én megrendezett budapesti ügyességi és váltófutó csapatbajnokságon két aranyérmet, négy ezüstérmet és egy hatodik helyezést értek el a diákjaink.
Bérczesné Sidó Andrea tanárnő az Ókortudományi Társaság Faludi Szilárd díját kapta kiemelkedő latintanári tevékenysége elismeréseként. Gratulálunk!
A szeptember 19-én Győrben megrendezett atlétikai U16-os Magyar Bajnokságon 100 méter gátfutásban ezüstérmet és magasugrásban magyar bajnoki címet szerzett Tari Zoltán 9.E osztályos tanulónk.
Iskolánk küldöttsége szeptember 17-én részt vett a Jedlik Ányos Emlékülésen, Szímőn, Jedlik Ányos szülőfalujában.
Befejeződött iskolánk "INTEReST - Strengthening an Interdisciplinary Approach for an Effective Science Teaching and Learning" című Erasmus+ projektje.
Tájékoztatás az ismétlő iskolai oltás helyszínéről és tervezett időpontjairól
Harkai Kitti, 10.A osztályos tanulónk az Olimpiai Reménységek versenyén K-500 páros versenyszámban, 1. helyezést ért el.
2021. szeptember 15-től változik a gyermekétkeztetés lerendelésének határideje.
Rendkívül eredményes nyaruk volt a Jedlik Ányos Gimnáziumban tanuló, Csepeli Diák Atlétikai Club színeiben versenyző atlétáknak
Erdős Virág, 12.B osztályos tanulónk, a Csepel Barakuda Búvár Sportegyesület tagja az augusztus 22-29. között megrendezett 29. Nyílt Tájékozódási Búvárúszó Európa-bajnokság - 11. Nyílt Tájékozódási Búvárúszó Junior Európa-bajnokságon kétszer is a dobogó 3. fokára léphetett.
Csatoltan tesszük közzé Budapest Főváros Önkormányzata közleményét.
Fojt Sára, 12.E osztályos tanulónk az idei kajak-kenu országos bajnokságon kiemelkedően szerepelt kajak szakágban, és így a szeptemberben zajló Ifjúsági és U23-as Kajak-Kenu Vilagbajnokságon hazánkat képviselheti.